Jelöltek a változás és a jövő szolgálatában – Kőszegi János
Pestszentlőrinc - 2010.08.20
Az önkormányzati választások első mozzanataként elindult az ajánlószelvények gyűjtése a XVIII. kerületben. Augusztus 19-ig minden lakos megkapja az ajánlószelvényt. Kérjük, ezeket pontosan és jól kitöltve adják oda az Önöket felkereső FIDESZ-munkatársnak; juttassák el a helyi képviselő, vagy éppen a FIDESZ-iroda címére; segítsenek, hogy húzzunk egy vonalat, hogy új kerületet építsünk!
(Előző számaink:
4. választókörzet: Kőszegi János FIDESZ – KDNP

„Ha megtisztelnek bizalmukkal, továbbra is küzdeni fogok a törvénysértően kijelölt zajvédelmi övezetek felülvizsgálatáért, mert csupán ez nyújthat jogalapot a Szemere-telepi és Ganz-telepi lakosoknak, hogy kártérítést és védelmet kaphassanak a kényszerűen elszenvedett ártalmak miatt. Kérem, október 3-án, az önkormányzati választásokon támogasson szavazatával a XVIII. kerület 4-es választókörzetében, és szavazzon polgármesterjelöltünkre, Ughy Attilára!”
ÖNÉLETRAJZ
Kőszegi János vagyok, ötvenegy éves, születésem óta XVIII. kerületi lakos. Jelenleg is itt élek feleségemmel, édesanyámmal és két kiskorú gyermekemmel. A Bajcsy-Zs. Utcai Ált. Iskolában dolgoztam tanítóként, majd történelem és angolszakos tanárként. A pedagógus hivatás mellett 26 évig kitartottam. 1999-től a Pestszentlőrinci Szabadidősport Egyesület elnökeként a Bókay Kertben lévő sípálya fejlesztését indítottam el; 2002-től a Szemere-telepi Polgári Kör tevékenységét is irányítom. A Településfejlesztési Műhely elnökeként már képviselővé választásomat megelőzően, részt vettem az önkormányzat Településfejlesztési Bizottságának munkájában. Képviselőként is ebben a bizottságban dolgozom. Két aláírásgyűjtő akciót indítottam, így sikerült kikényszeríteni a vasúti zajvédő fal megépítését.
PROGRAM
A Ferihegy 1 vasútállomásnál P+R lehetőségeket kell kialakítani és javítani kell a közlekedési kapcsolatokat a Szemere-telepi rendezés keretein belül!
Meg kell oldani a Nagybánya utca vízelvezetési problémáit!
Tervszerű, kiszámítható út- és járdafelújításokra van szükség!
Folytatni kell a Bajcsy-Zsilinszky utca felújítását!
Meg kell szüntetni a jelenlegi botrányos közétkeztetési rendszert!
Össze kell hangolni a Junior Vállalat tevékenységét a kertvárosi jellegből adódó lakossági igényekkel!
Növelni kell a Tátrafüred téri (Nyitnikék Óvoda) és Barcika téri (Aprók Falva) Óvoda férőhelyeinek számát!
Folytatni kell a Kassa Iskola felújítását!
Be kell fejezni a Pitagorasz Iskola udvarfelújítását!
Biztosítani kell a Malév Sportpálya fennmaradását, és fejleszteni kell a lakossági sportlehetőségeket!
KAPCSOLAT
Kőszegi János
janoskoszegi@t-online.hu
+ 36 30 989 - 4259
FIDESZ – XVIII. kerület
1182 – Budapest
Polgárok Háza, Üllői út 517.
Telefon: +36 290 – 4125, +36 291 – 2807
www.pestszentlorinc.info
www.fidesz.hu
Az önkormányzati és polgármester-választásokat Magyarországon 2010. október 3-án, vasárnap tartják. Szavazni reggel 6 óra és este 19 óra között lehet a kijelölt szavazókörökben. A választásokon Budapesten a kerületek polgármestereit, a kerületi képviselő-testület tagjait, a fővárosi közgyűlés tagjait és a főpolgármestert választják meg. A választás egyfordulós. Az győz, aki a legtöbb szavazatot kapja.









