Hírek tabuk nélkül

Hírlevél

Időutazás a 60-as évekbe - kiállítás most a PIK-ben

Pestszentlőrinc - 2010.07.27
Forrás: helyitema.hu
Szeptember 3-ig tekinthető meg a Pestszentimrei Közösségi Házban az a helytörténeti kiállítás, amely a legendás ’60-as éveket idézi fel.

A Pestszentimrei Közösségi Ház és a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény közös kiállítása az 1960-as évekbe repíti az érdeklődőket. – A tárlat előzménye az a pályázat, melynek segítségével áprilisban a kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény a Múzeumsarokban rendezte meg ezt a kiállítást, s most őszig nálunk látható – mondta Ódor Katalin, a PIK igazgatója. – A település egy évtizedét és a ’60-as évek hétköznapjait mutatja be. A két kiállítás azonban különbözik, mert nagyon sok szentimrei anyaggal egészítettük ki. Volt, aki az elsőáldozó ruháját hozta el, vagy az első maciját, de egykori kávédaráló, porszívó, vasaló, mérleg és táskarádió is megcsodálható.



 

A korszakot enteriőrök, tablók, kinagyított képek és gazdag plakátanyag segít érthetőbbé tenni.



 

– Két enteriőr, egy szoba és egy konyha tekinthető meg, melyekhez pestszentimrei lakosok adták kölcsön használati tárgyaikat – tette hozzá Ódor Katalin. – Az intézmény feladatai közé tartozik a hagyományok ápolása, s ehhez a Jövőműhelytől is komoly segítséget kaptunk. A gyűjtés nem fejeződött be, a pestszentimrei adattárhoz jelenleg is várjuk az anyagokat.



 

A PIK a legnagyobb nyári melegben is nyitva lesz, sőt augusztus elején színvonalas programokkal várják a gyermekeket. Augusztus 2-6-ig tart a Szüni-dö-dő családi programsorozat, amikor nyomtatás, papírmerítés, pólónyomtatás, noteszkötés, iniciálékészítés, borító díszítés szerepel a tervekben.

 

Sütő-Nagy Zsolt 

Budapestről
Szavazás
 

Ön lát -e esélyt arra, hogy a Havanna-lakótelep ne csak elméletben, de gyakorlatban is sikeres, alkotó részese legyen a panelprogramnak?

  
  
  
  
 
 
Szavazás
Eseménynaptár
 
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30