Bomlásnak indult az MSZP Budapesten
Pestszentlőrinc - 2010.08.02
Tudják miért tölti nyári szabadságát Norvégiában Mesterházy Attila szocialista pártelnök? Mert Oslóban van az MSZP. Mint minden viccnek, úgy ennek is van némi valóságtartalma, hiszen az MSZP története legsúlyosabb szervezeti válságát éli; három, korábban baloldali fellegvárnak számító fővárosi kerületben is megroggyanni látszik.
Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Rákospalota, Csepel. Három olyan fővárosi kerület, amely egészen a közelmúltig szocialista fellegvárnak számított. Az országgyűlési választások eredményei, valamint az MSZP általános morális és politikai válsága azonban még ezekben a kerületekben is a bomlás tüneteit vonja maga után a baloldal tekintetében.
Mint ismeretes, Dr. Mester László, kerületünk szocialista polgármestere a Népszabadság c. napilapban közölt interjúban hozta nyilvánosságra döntését, miszerint nem indul újra az őszi önkormányzati választásokon. „Komoly fenntartásaim vannak az MSZP jelenlegi működésével kapcsolatban. A visszavonulásomról szóló döntésemben közrejátszott az is, hogy az MSZP az országgyűlési választások óta nem hogy növelte volna a bázisát, a támogatottságát, hanem, ha lehet, inkább csökkentette. Nem kérdéses, hogy az elmúlt években a Hagyó-jelenség nagyon komoly kárt okozott az egész MSZP-nek, és nemcsak itt, a fővárosban, hanem országosan is” – fogalmazott a szocialista politikus, aki azt is elmondta: addig nincs kiút az MSZP számára, amíg nem történnek személyi változások, és amíg a fővárosi szocialisták egyéni érdekeik mentén politizálnak.
A XV. kerületben is bomlik az MSZP: felfüggesztette párttagságát és független jelöltként indul az október 3-ai önkormányzati választáson Hajdu László, Rákospalota eddigi szocialista polgármestere, aki 16 éven át MSZP-s országgyűlési képviselő is volt. Elmondása szerint több régi párttársa követi elhatározását.
Döntését azzal indokolta, hogy a kerületi pártszervezetben megbomlott az egység, ellenséges környezet veszi körül, a döntésekben nem vehet részt és saját párttársai hazugságokat terjesztenek róla, az MSZP pedig csúfos vereség előtt áll a kerületben. A politikus úgy fogalmazott, hogy bár lelkileg baloldali és szocialista marad továbbra is, ám úgy látja: a hagyományos baloldali értékeket nem tudja az MSZP-n belül képviselni. Tetézi a bajt a szocialisták számára az, hogy minden önkormányzati körzetben is jelöltet kíván állítani a volt MSZP vezető.
Pestszentlőrinc-Pestszentimre és Rákospalota mellett Csepelen is válságba került az MSZP. Korábbi szocialista és liberális politikusok ugyanis megalakították az Új Pólus Csepelért mozgalmat, amely önálló polgármester-jelöltet is állít. A ballbierális mozgalom sajtóközleménye szerint céljuk az, hogy politikai alternatívát kínáljanak azoknak a választópolgároknak, akik jó lelkiismerettel egyetlen jelenlegi pártra sem tudnának szavazni. A szervezet polgármester-jelöltje, Horváth Gyula, aki nyolc éve a kerület MSZP-s alpolgármestereként és fővárosi képviselőjeként dolgozik. Az “Új Pólus” mozgalmat egyébiránt közismert baloldali és liberális közéleti személyiségek, volt fővárosi és országgyűlési képviselők is támogatják, így például a korábban az SZDSZ-ben politizáló Bőhm András és az MSZP-s Gy. Német Erzsébet – aki ezer szállal kötődik a XVIII. kerülethez - valamint a csepeli MSZP több meghatározó tagja is.
Az új baloldali formáció megjelenése azért is nyugtalaníthatja a csepeli szocialistákat, mert itt sem áll meg a jelöltállítás a polgármester szintjén, hanem minden körzetben indítanak egyéni jelöltet is, ez pedig tovább csökkentheti a párt amúgy is alacsony támogatottságát.
A fentiekből világosan látszik, hogy az MSZP története legsúlyosabb válságát éli. Amennyiben a pártnak nem sikerül rendeznie sorait az említett kerületekben illetve országos szinten, hanem jelenlegi zilált állapotában lát neki az őszi önkormányzati választásokra való felkészülésnek, annak alighanem súlyos következményei lesznek a választási eredmények tekintetében, sőt, az egész baloldal jövőjét illetően is.









