Orbán: Nem nehezedik újabb teher a nyugdíjasokra
A kormány 2012-re garantálja a nyugdíjak értékállóságát, továbbá azt is, hogy a gáz, a villany, a távfűtés, a víz és a csatorna díja nem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak.
Orbán Viktor levelének tartalmáról – amelyet a nyugdíjasoknak írt, és keddtől kézbesítenek a címzetteknek – Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője számolt be azután, hogy kedd reggel a miniszterelnök megbeszélést folytatott Iván Lászlóval, az Idősügyi Tanács tagjával, a Fidesz nyugdíjastagozatának országos elnökével.
A miniszterelnök szerint – mint azt a levélben írja – a nehéz európai és magyar gazdasági helyzet ellenére azért lehet garantálni a nyugdíjak értékállóságát, vagyis az áremelkedésekkel arányos növelésüket, mert a nyugdíjkasszába befizetett pénzt teljes egészében a nyugdíjaskorúak nyugdíjára fordítják. „Abból az összegből tehát senki nem vehet el, nem kockáztathatja, nem nyerészkedhet rajta. Így garantálhatjuk a nyugdíjrendszer biztonságát” – közölte a miniszterelnök.
Szijjártó Péter a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta: Iván László és Orbán Viktor megerősítette azt a megállapodást, amelyet még 2009-ben kötöttek, hogy ha a Fidesz kormányra kerül, nem fogad el és nem hajt végre olyan válságkezelést, amely a nyugdíjasok vállára tesz újabb és újabb terheket.
A szóvivő szerint mára bizonyossá vált, hogy Magyarországon minden nyugdíjas biztonságban érezheti a nyugdíját, és sok más európai országgal ellentétben az idén is sikerült és jövőre is sikerül megőrizni a nyugdíjak reálértékét.








