Hírek tabuk nélkül

Hírlevél

Újra egyesült a magyar nemzet - villáminterjúkkal

Pestszentlőrinc - 2010.05.28
Megható és sorsfordító pillanat jött el a magyar nemzet életében, ugyanis a Parlamentben ezen a héten megszavazták a kettős állampolgárságról szóló törvényt, amely azt jelenti, hogy az anyaország hivatalosan is visszafogadta nemzetének gyermekeit, és újra egyesült a nemzet. Ennek kapcsán három érintett személlyel készítettünk villáminterjút: Albert Tiborral, Tusnádfürdő polgármesterével, Antal Jánossal, Kőrösfő polgármesterével és Péntek Lászlóval, Kőrösfő alpolgármesterével.

Interjúalanyaink kiválasztása nem véletlen, ugyanis olyan személyeket kérdeztünk, akik személyesen érintettek a témában és valamilyen módon kötődnek kerületünkhöz, hiszen Tusnádfürdő Pestszentlőrinc-Pestszentimre testvérvárosa, Kőrösfővel pedig többek között Vasvári Pál emléke köti össze lakóhelyünket. A tavalyi évben avatási ünnepség keretein belül ajándékozta kerületünknek Kőrösfő azt a Vasvári kopjafát, amely az ottani emlékmű mintájára készült. 

info: Milyen érzéssel tölti el, hogy a Parlament a napokban megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt?

Albert Tibor: Mi, akik a határon túlra kerültünk, ugyanúgy a magyar nemzet részének tartjuk magunkat, mint azok a testvéreink, akik az anyaország határain belül élnek. A korábbi népszavazás még a mai napig rányomja bélyegét a határon túli magyarság érzéseire. Azzal, hogy magyar állampolgárokká is válhatunk, enyhítést hozhat a fájó sebekre, ezért bíztatok minden magyar embert, hogy éljen majd ezzel a lehetőséggel, igényelje a magyar állampolgárságot.

Péntek László: Nagy örömmel fogadtam a hírt és boldog vagyok, hogy ennek köszönhetően a magyar nép újra egyesülhet.

Antal János: A könnyezésig meghatódtam az örömhírtől. Jó érzés, hogy végre elérkezett ez a pillanat, és nagyon örülünk a FIDESZ kétharmados többségének is.

info: Ön szerint sokan fognak élni állampolgárságuk hivatalos úton való érvényesítésével?

Albert Tibor: Biztos vagyok abban, hogy sokan fognak kérni magyar állampolgárságot az elszakított részeken. Nagyapáink sírtak mikor megfosztották őket a magyar állampolgárságuktól, most eljött az idő, hogy a magyarság-tudatunkat ilyen módon is megerősíthetjük. Belülről érezzük, hogy magyarok vagyunk, de egy ilyen igazolás léte még inkább erősít majd bennünket!

Péntek László: Remélem, hogy minél többen, bár vannak kételyeim is ezzel kapcsolatosan. Mivel az országhatáron való átkelés lehetősége már régóta adott, lehetséges, hogy az emberek egy jelentős része nem foglalkozik majd ezzel a kérdéssel.

Antal János: Véleményem szerint sokan fognak vele élni, főleg az idősebb generáció, amelynek tagjai már oly rég óta vártak a nagy pillanatra.

info: Elégtétel -e az Ön számára 2004. december 5. után ez az intézkedés?

Albert Tibor: Igen, egy 90 éve várt jóvátétel volt a szavazás napja.

Péntek László: Igen, úgy érzem, számomra ez teljes mértékben elégtétel, bár a nagy örömben az az egyetlen szomorúságom, hogy szavazati jogot nem kaptunk.

Antal János: Nem mondanám, hogy elégtétel érzése lenne most a szívemben. Az anyaországnak alapvető kötelessége, hogy visszafogadja gyermekeit, ezért azt gondolom, hogy ez egy teljesen természetes lépés és nem kell ezért elégtételt érezni.

info: Mit vár ettől az intézkedéstől, milyen konkrét következményi, előnyei lehetnek?

Albert Tibor: A kettős állampolgárság talán az utazást könnyítheti meg, bár a román uniós útlevéllel szinte ugyanolyan feltételek mellett lehet utazni, mint a magyarral, de Romániára még nem terjed ki az Európai Unión belüli utazást megkönnyítő schengeni egyezmény hatálya.
Gyakorlati előnyök helyett inkább szimbolikus jelentősége lehet a határon túli magyarok körében a már régóta várt magyar állampolgárság megadásának.

Péntek László: Egyenlőre még csak úgymond ismerkedési fázisban vagyunk. Próbáljuk minél jobban megismerni a törvény részleteit és alkalomadtán majd élni a lehetőségeinkkel.

Antal János: Jó volna, ha legalább mérsékelt véleménynyilvánítási lehetőséget kapnánk a magyar politika területén. Itt nem arra gondolok, hogy a konkrét intézkedésekbe vagy az igazgatásba lenne beleszólási jogunk bármilyen formában is, hanem hogy mi is valamit hozzá tudjunk tenni az anyaország fejlődéséhez. Ne csak kapjunk, de adjunk is.

info: Az Ön környezetében hogyan vélekednek a történtekről a nem magyar állampolgárok, illetve volt -e Romániában sajtóvisszhangja az ügynek?

Albert Tibor: Természetesen beszédtéma volt, nagy érdeklődés kísérte. A román sajtó nem szólt negatívan a magyar állampolgárság határon túli magyaroknak való megadásáról, hisz a román törvények is lehetővé teszik a kettős állampolgárság intézményét, és Románia is a magyar javaslathoz hasonló módon ad román állampolgárságot a moldovaiaknak. 

Péntek László: A románokat teljesen hidegen hagyja, és közömbösen érinti a mi örömünk.

Antal János: A nem magyar állampolgárokat ez a kérdéskör teljesen semlegesen érinti, köreikben semmilyen visszhangja nincs az ügynek.
Lakótársaink írták
    Budapestről
    Szavazás
     

    Ön szerint szükség van -e az elszámoltatásra?

      
      
     
     
    Szavazás
    Eseménynaptár
     
    H K SZ CS P SZ V
    1 2 3 4 5
    6 7 8 9 10 11 12
    13 14 15 16 17 18 19
    20 21 22 23 24 25 26
    27 28 29