Hírek tabuk nélkül

Hírlevél

Advent Pestszentimrén

Pestszentlőrinc - 2011.11.28
A hideg ellenére sokan gyűltek össze a Hősök terén, hogy együtt ünnepeljék az első adventi gyertya meggyújtását.

Az adventet a katolikus szóhasználat készületi időszaknak nevezi, amely – ahogyan a nagyböjt a húsvétot – a másik nagy keresztény ünnepet, a karácsonyt előzi meg. A készületi időszakot, mint a neve is mutatja, az ünnepre készülődés, az elmélkedés, a szemlélődés és az imádság hatja át. Ám amíg a nagyböjtben a hívő ember kerüli a mulatságot, a zajos összejöveteleket, addig az advent gyakran ad alkalmat arra, hogy a karácsonyra készülők együtt gyújtsanak gyertyát, az alkalomhoz illő zenét hallgassanak, együtt énekeljenek.
Ezt tükrözte az advent első vasárnapjának előestéjén a pestszentimrei Hősök terén szervezett ünnepélyes gyertyagyújtás is. Közösen adott műsort a református egyház ifjúsági csoportja, a katolikus közösség Szent Imre kórusa, a helyi iskolások csapata. Az ünnepről Gödölle Márton plébános, valamint Orbán Kálmán és Háló Gyula lelkipásztor elmélkedett. A téren felhúzott hatalmas koszorú első gyertyájával együtt pedig több száz apró gyertya gyulladt meg a környékről összegyűltek kezében, jelezve, hogy a pestszentimrei családok együtt kívánják ünnepelni az adventet.
A meghitt hangulatú ünnepséget az Együtt Pestszentimréért Egyesület szervezte.

(Forrás: Együtt Pestszentimréért Egyesület, www.pestszentimreert.hu)

Lakótársaink írták
    Budapestről
    Szavazás
     

    Ön szerint szükség van -e az elszámoltatásra?

      
      
     
     
    Szavazás
    Eseménynaptár
     
    H K SZ CS P SZ V
    1 2 3 4 5 6
    7 8 9 10 11 12 13
    14 15 16 17 18 19 20
    21 22 23 24 25 26 27
    28 29 30 31