Hírek tabuk nélkül

Hírlevél

Jublieumi évköszöntő

Pestszentlőrinc - 2012.01.09
Jó hangulatban üdvözölték az újévet a pestszentimrei Sportkastélyban: a Dohnányi Ernő Zeneiskola 10. alkalommal rendezte meg újévi hangversenyét.

Új helyszínen, de legalább olyan jó hangulatban zajlott a Dohnányi Ernő Zeneiskola újévi hangversenye, mint az elmúlt kilenc évben. Január 8-án, a zeneiskola jubileumi koncertjén a tanárok, növendékek és vendégművészek közreműködésével ezúttal is vidám előadással köszöntötte a zeneszerető közönség az újévet.

A köszöntőt a rendezvény védnöke, Ughy Attila polgármester mondta el, akinek vendégei közt jelen volt többek között Dr. Gurmai Zita, Europai Parlamenti Képviselő, Dr. Mester László, volt polgármester, valamint Balázs Árpád zeneszerző az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja.

A műsort Solymosi Tari Emőke zenetörténész vezette, de fellépett többek között a koncert másik védnöke, Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, valamint a Botafogo Táncegyüttes is.

 

Lakótársaink írták
    Budapestről
    Szavazás
     

    Ön szerint szükség van -e az elszámoltatásra?

      
      
     
     
    Szavazás
    Eseménynaptár
     
    H K SZ CS P SZ V
    1 2 3 4 5 6
    7 8 9 10 11 12 13
    14 15 16 17 18 19 20
    21 22 23 24 25 26 27
    28 29 30 31