Hírek tabuk nélkül

Hírlevél

Táncklub szépkorúaknak

Pestszentlőrinc - 2011.11.09
A táncklub színvonalas szórakozási lehetőséget nyújt a kerületben élő, táncolni, kikapcsolódni vágyó idősebb korosztálynak.

Ki mondta, hogy csak a fiatalok szórakozhatnak? Senki, a lehetőségek azonban sajnos végesek, az igényes szórakozásért pedig borsos árat kell fizetni. Ezen a gondon igyekszik enyhíteni a PIK, pontosabban a most már rendszeresen működő táncklub, amely szeretettel várja az idősebb korosztályt. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy Pestszentimrén nincsen igény olyan szórakozási lehetőségre, amely az idősebb korosztályt célozza meg. Pedig a kerületben régóta van ilyen jellegű szórakozási lehetőség.

– A Kondorba jártunk le táncolni, ahol egyszer megkértek, hogy ugorjak be a zenész helyett játszani. Akkor jött az ötlet, hogy mi is csinálhatnánk Imrén hasonló rendezvényeket. Lévai István Zoltán alpolgármester úr, mint egy mentor, nagyon segítőkészen eljött velünk Ódor Katalinhoz, a PIK igazgatónőjéhez, aki támogatta az ötletet. Egy kikötése volt, hogy negyven embernek össze kell jönnie alkalmanként. Szerencsére már az első alkalommal megvolt a létszám – mesélte lelkesen a „zenefelelős”.

A táncos délutánok 15 órakor kezdődnek, és 19 órakor fejeződnek be. Büfé ugyan nincsen, de mindenki hozhat magával házilag készített rágcsálnivalót, üdítőt, mindent, amit szeretne, kivéve tömény szeszes italt.

– Akkor rentábilis a rendezvény, ha legalább negyven ember jelenik meg. Szerencsére ezt a kvótát eddig mindig sikerült elérni, annak ellenére is, hogy csak szájhagyomány útján terjed a szórakozási lehetőség. Zenélni én szoktam, és a feleségemmel énekelünk. Máté Pétert, Szécsi Pált és mulatós számokat, de gyakran keringők is felcsendülnek – érzékeltette a hangulatot Nagy László.

– Az idősebb korosztálynak is igénye van arra, hogy alkalmanként kikapcsolódjon, felöltözzön, beszélgessen emberekkel, vagy éppen ropja kedvenc zenéjére. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy inkább a hölgyek mozdulnak ki szombatonként otthonról. Reméljük, hogy a következő zenés-táncos mulatságunkon, november 26-án már az urak is többen lesznek – invitált a következő rendezvényre a zenész.

 

(Városkép magazin)

Lakótársaink írták
    Budapestről
    Szavazás
     

    Ön szerint szükség van -e az elszámoltatásra?

      
      
     
     
    Szavazás
    Eseménynaptár
     
    H K SZ CS P SZ V
    1 2 3 4 5 6
    7 8 9 10 11 12 13
    14 15 16 17 18 19 20
    21 22 23 24 25 26 27
    28 29 30 31