Jöhet az elektronikus BKV-jegy?
Elektronikus jegyrendszert vezetnének be 2014-től Budapesten – derül ki a Fővárosi Közgyűlés ülésére beterjesztett egyik javaslatból.
Az utasok számára átláthatóbb és igazságosabb jegyrendszert kívánnak bevezetni azzal az előterjesztéssel, amely szerint elektronikus megoldásokra váltanának 2014-től Budapesten. Az újítást több lépésben vezetnék be, amely kedvezőbb lenne a közlekedést napi szinten és alkalmanként használóknak is.
A mintegy háromszáz oldalas tanulmányban leírtak szerint megjelenhet az időalapú jegy, a napi limit és az érintésmentes bankkártyás fizetés lehetősége is, a bérletes utasok pedig otthonról, számítógépük mellől hosszabbíthatnák meg bérletük érvényességét. A megvásárolt jegyek és bérletek nyilvántartása és ellenőrzése elektronikus formában történik majd egy központi számítógépen.
Első lépésként a bérleteket kártyára cserélnék, ami hasonlóan működik majd, mint egy bankkártya, csak nem pénzt, hanem közlekedési lehetőséget tárol a számlán. Második lépésként bevezetnék az időalapú jegyet, amely korlátlan átszállást biztosít meghatározott időhatárokon belül. Bevezetik a napi limitet is, amely a 24 órás napi jegy árában maximalizálja az egy nap alatt közlekedésre fordítható összeget, ha valaki túllépi az időalapú jegy időkorlátját. A napi limit elérésétől kezdődően az utazás a nap hátralévő részére ingyenes lesz. Harmadszor pedig egy teljesen automatizál be- és kiléptető kapuk kiépítését is tervezik.








