Hírek tabuk nélkül

Hírlevél

Márciusig maradhat a Windows

Pestszentlőrinc - 2012.01.10
Forrás: index.hu

 

Egyelőre nem kötelező váltania az iskoláknak, március 31-ig azonban vagy le kell cserélni a Windowsokat, vagy újra megvásárolni a licenceket minden intézményben.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium határozata alapján március 31-ig érvényesek a Tisztaszoftver-program keretében megvásárolt Windowsok: ezt követően az intézményeknek át kell állni nyílt forráskódra, vagy új licenceket kell megvásárolniuk a már meglévő operációs rendszerhez. A decemberi határozat szerint erre azért van szükség, hogy egységesítsék az egyes közigazgatási szervek nemzetközi szabványon alapuló elektronikus kommunikációját, valamint növeljék a részarányát a költséghatékony nyílt forráskódú irodai szoftvereknek.

Az NFM elmondta, „mivel az érintett intézmények a Windows operációs rendszereket – a Tisztaszoftver programtól függetlenül – megvásárolták, ezért azokat továbbra is jogtisztán vehetik igénybe, akárcsak az operációs rendszerek zavartalan működéséhez szükséges biztonsági frissítéseket”. Azaz, a Tisztaszoftver megszüntetése csak a program keretében bérelt Microsoft szoftvereket (például Microsoft Office), illetve a frissítéseket érinti.

A váltás a megszokáson kívül nem feltétlenül okoz majd nagy technikai nehézségeket az intézmények számára, hiszen az oktatásban például korábban is lehetősége volt az érettségizőknek több nyílt forráskódú és ingyenes szoftver választására, mint a Microsoft termékeire. 

Lakótársaink írták
    Budapestről
    Szavazás
     

    Ön szerint szükség van -e az elszámoltatásra?

      
      
     
     
    Szavazás
    Eseménynaptár
     
    H K SZ CS P SZ V
    1 2 3 4 5 6
    7 8 9 10 11 12 13
    14 15 16 17 18 19 20
    21 22 23 24 25 26 27
    28 29 30 31